Mikor lesz később

Mindig azt hittem, lesz még időm szülni.

Csak halogattam, halogattam a szülést, egyre távolabb, mintha rá kellene hangolódnom, mintha egész életem arra való felkészülés volna, hogy egyszer, később, majd, amikor eljön az ideje, szüljek egy gyereket. Vagy kettőt. Vagy hármat. Azon már nem múlik. De mikor jön el valaminek az ideje?

Azután egyszerre negyven felé közelítettem. Olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogtam. És egy éjjel arra ébredtem, hogy félek. Nem tudom, honnan jött, hirtelen tört-e rám a félelem, akárha derült égből, vagy lassan közelített, észrevétlenül, én pedig abban a hitben éltem tovább, mintha még mindig rengeteg időm volna, noha valójában már régen elszaladt felettem. Mindenesetre egyszerre rajtam ült a félelem, egy éjjel világosan láttam, ahogy elszorítja a torkomat, és világosan láttam azt is, hogy szemernyi időm sincs már, hogy vagy most megszülöm azt a gyereket, vagy soha többé, elfogynak maradék éveim is, elhagy a gyerek, akit szülni akartam…

… vagy talán nem is akartam. Csak nem tudtam, mi helyes és mi nem az, és legfőképpen azt nem tudtam, később megbánom-e, ha nem szülöm meg.

De mikor lesz később?

Egyszerre láttam, ahogy eltávolodik tőlem a gyerek képe, egyre halványabb lesz, egyre fakóbb, fade out, mintha számtalanszor egymásra fotóztam volna az arcát.

Könyv lett belőle.

A gyermekes nőknek.

A gyermektelen nőknek.

A gyermekre vágyó nőknek.

Mindazoknak, akiknek nem lehet.

Mindazoknak, akik nem is akarnak.

A meg nem született gyermekeknek.


Leave a Reply