Vita

Billinger Edit vagyok.

Berlini. Budapesti. Gödöllői vagyok.

Apai elődeim dunai svábok. Nem sokat tudok róluk. Egyetemi tanulmányaimat a gießeni és hannoveri egyetemen végeztem, német irodalom, szociológia és szociálpszichológia szakon. Gisela Dischner professzornőnél vizsgáztam. Író vagyok. Írtam néhány elbeszélést. Esszét. Azután egy ideig semmit. Később egy regényt. Színdarabokat.

Államvizsgázott szakfordító és tolmács vagyok. Műfordító vagyok. Bachmannt fordítottam. És Jelineket. Thomas Bernhardot. Erich Friedet. Aglaja Veteranyit. Néhány más írót.

Fényképész vagyok. Eva Bertram fotóművésznél tanultam. Az életem mentén fotózom. A hangsúly olykor eltolódik. A téma az utcán hever. Némelyiket megírni kell. Másokat lefotózni. Ez is gazdagság. Végtelen tér. Olykor elveszem benne. Nem tudom, mihez kezdjek. Mindent szétszórok magam körül. Akárha lyukas kézzel. Elcsendesedem. Napokig egyetlen szót sem szólok. Ez ma már nem is olyan egyszerű, nyughatatlan, hajszolt világunkban. Mint annak idején Pilinszky, aki napokig ült az ablak előtt, mozdulatlanul, az esőt nézte, feketét ivott, és egyik cigarettát szívta a másik után, majd hirtelen, mintha abban a pillanatban jutott volna eszébe, papírra vetett négy sort, amely kiforgatta a világot.

Azután történik valami, valami apróság, szóra sem érdemes. Mégis feldúl. Mintha a világon mindennek köze lenne hozzám. Azután meg mintha semmi sem érintene. Az élet elvonul mellettem. Mint egy elsuhanó táj. Futó vagyok. Máskor biciklizem. Ha nem is egy-, de kétültő helyemben körbetekerem a Balatont. Olykor futok egy félmaratont. A futás meditatív. Ilyenkor fejben írok. Lefotózom, amit írtam. Már a 19. kilóméternél járok, amikor eszembe jut valami fontos. Igyekszem nem elfelejteni. Miután hazaérek, azonnal íróasztalhoz ülök, ki vagyok fulladva, csorog rólam az izzadság, mégis gyorsan leírom, amire még emlékszem. De ha el is felejtek valamit, egyszer csak újra előbukkan. Akár a semmiből. Amikor egyáltalán nem számítok rá. Sorban állok a pénztárnál, és hirtelen megint eszembe jut. Semmi sem veszik el.

Elbeszéléseim és esszéim a Jelenkor és a Nagyvilág irodalmi lapokban, az Accordia Antológiában és az Új Forrásban jelentek meg, fotóriportom a Berliner Republik című magazinban. Műfordításaimat a Nagyvilág, a Magyar Lettre és a Napút folyóiratok közölték. Aglaja Veteranyi: A gyermek a forró puliszkába esett című regényét a Kráter Kiadó adta ki. Ingeborg Bachmann: Valaki egészen máshoz című verse 2008-ban bekerült a Magyar Napló kiadó által szerkesztett Az év műfordításai című kötetbe.

Több csoportos és egyéni kiállításon vettem részt Berlinben, a Neue Schule für Fotografie galériájában, az Under the Mango Tree galériában, az mp43 galériában, Madrid / Valdemoroban a Centro Cultural Juan Prado galériájában, valamint az Art Fair Lipcse Kortárs Művészeti Kiállításon.