– Fejem kitisztul, egyszerre teljesen világosan látok, józan vagyok és számító, így jegyzetelek – minden szenvedélytől mentesen, mintha semmi közöm nem lenne mindehhez. Mintha már csak kívülről szemlélném önmagam.
– Mintha én nem is én lennék, hanem csupán egy tárgy, amelyet valaki elhaladtában véletlenül megérintett, anélkül, hogy észrevette volna, hogy egyáltalán ott volt. Mintha egy ablaküveg mögött ülnék, saját tükörképemet szemlélném benne
– És észre sem venném, hogy az ablaküveg túloldalán is én állok és önmagamat figyelem, azt a valakit, aki az üvegen visszatükröződő arcát nézi
-És semmit sem érzek a másik iránt.
Részlet a jegyzetek című monodrámából
Valami véget ér. Valaki elmegy. Valaki visszamarad. A világ lélegzetvisszafojtva vár. Az idő mégis tovább tiktakol. A Jegyzetek szerelmi vallomás. Vagy: Variációk az elhagyásra.
A fotók nem azért készültek a szöveghez, hogy illusztrálják azt. A szöveget nem azért írtam, hogy megmagyarázza a fotókat. A történet két szálon fut, külön-külön is történet lehetne, mégsem az, a szálak olykor összeérnek, egymásba fonódnak, majd ismét szétválnak, mint egy végtelen Möbius-szalag.
A Notizen / Jegyzetek című fotó-szöveg-könyv fotós vizsgamunkám volt itt: Neue Schule für Fotografie.
Vizsgáztató: Eva Bertram.
