BE    KONTAKT


MÁSNAP


Tegnap is írtam neked egy levelet, de nem küldtem el. Szomorú lett. Szomorú voltam. Hiányzol. A levélnek borús, őszi vasárnap délután hangulata lett. Mialatt írtam, felmerült bennem egy érzés. Még óvódás voltam, amikor meghalt a nagyapám. Jól emlékszem arra a hangulatra, mintha egyszerre kiürült volna bennem minden. A szüleimet figyeltem, akik a temetésre készülődtek. Szótlanul öltözködtek, én pedig csak ültem a kisszékemen és éreztem, hogy hiába vagyunk mindannyian ugyanabban a szobában, mindenki magára maradt. Azután átvittek a szomszéd nénihez. Látom magunkat, ahogy állunk az ajtó előtt a gangon, becsöngetünk, az apám, az anyám, feketében, és közöttük én, valami színtelen ruhában, fakón, mintha nem is lennék. Mindannyian visszatükröződtünk az ablaküvegen.

A néninek két korombeli gyereke volt. A gyerekek egy kis hintalóval játszottak. Hívtak, hogy én is menjek játszani, de olyan távolinak tűntek, úgy éreztem, ha felállnék és elindulnék feléjük, sohasem érném el őket. Csak ültem egy hokedlin a konyhaasztal mellett, néztem a viaszos vászon terítő mintázatát, ujjammal virágokat rajzoltam rá és a szüleimet vártam. Akkor is ilyen borús, esős idő volt. A konyhában csak egy dísztányér falióra tiktakolt. Minden sötétnek, nyomasztónak és időtlennek hatott.

Tegnap is így éreztem magam. Álltam az ablaknál, az esőt néztem, egész nap csendesen esett, senki sem járt az utcán, és a szomszéd néni konyhájára gondoltam. Téged vártalak. Úgy éreztem, mintha bármelyik pillanatban felbukkanhatnál valahol a sarkon, az eső ellenére hajadonfőtt. Olyan erős volt bennem ez az érzés, hogy már szinte láttalak közeledni, de azután egyszerre megint oly távolinak tűntél, mint aki jön ugyan valahol a messzeségben – és mégis tudom, hogy sohasem ér ide.

Részlet a “Nem érintelek” című elbeszéléskötetből



© 2019 Edit Billinger . Kontakt . Impressum .  Datenschutzerklärung